A történet nem túl messzire nyúlik vissza. Tavaly tavasszal, elhatároztam, hogy siklóernyőzni tanulok. A dolog pikantériája abból adódik, hogy amikor le kell vennem a függönyt a karnisról és felküzdöm magam a létrára, na akkor kapaszkodok, mint szűzlány a bugyijába, mert olyan tériszonyom van.
No de, olvastam egyszer valami önsegélyező könyvben - mittomén mi volt a címe, talán valami olyasmi, hogy "Hogyan küzdjünk meg a mindennapokkal" vagy valami hasonló baromság -, szóval olvastam egy ilyenben, hogy ha félsz valamitől, akkor szállj szembe vele.
Hát ez tök jó ötletnek gondoltam, de hát szembe szállni valamivel akkor lehet, ha az ember tud repülni, így aztán legyűrve a tériszonyomat, megtanultam - pontosabban még tanulok - siklóernyőzni.
Ezzel úgy nagyon sok baj nem is lett volna. De aztán az oktatások során kiderült, hogy a szomszéd kertes házánál magasabbról is el kell startolni, nem csak a Pista bácsi villával összehordott ganyé dombjáról.
Ilyen hely például a Pilis. Na, ott mondjuk látni lehet, hogy hová kell leszállni, de azt is csak jó távcsővel. Ráadásul a hely olyan, hogy a leszálló előtt sűrű erdő van, szóval nem egészséges oda leszállni, legalábbis ha az ember nem akarja a hátra lévő életét leélni úgy, hogy egy tölgyfa van a seggében. Mondjuk akkor nekem zabszem se...
De aztán mégis elstartoltam, le is szálltam a kijelölt helyen, egészségesen, probléma mentesen.
A gondok akkor kezdődtek, amikor nem volt "vaj idő", vagyis amikor a szél időnként meggondolta magát és nem onnan fújt, ahonnan kellett volna, vagy irányt váltott, vagy erősséget, vagy színt, vagy amihez kedve volt.
Egy esetben utolsóként maradtam a hegyen, és éjszaka, sötétben kellett lesétálnom a hegyről, úgy, hogy még nappal sem tettem ezt meg. Vicces volt, készült róla egy élménybeszámoló, be is posztolom egyszer.
A lényege a dolognak az, hogy megtanultam startot félbeszakítani, megtanultam sikertelenül startolni. Ez utóbbi igen változatos tevékenység volt. Előfordult, hogy az ernyőm (na ez is megér egy misét) behisztizett és semmiképpen sem akart szót fogadni a parancsaimnak. Egyszerűen rángatott, ide-oda fészkelődött, tépkedett, amikor meg jónak tűnt, akkor meg egyszerűen beelőzött és összerogyott, betakart, mint Moszkvát a hóesés.
De olyan is volt, hogy jó szélben olyan dinamikusan jött fel, hogy engem is megemelt, majd húzott a földön ez a büdös kis ribi. Merthogy lány ernyőm van. Mármint kőkemény férfiaknak való az ernyő, de a viselkedése miatt biztos, hogy lányból készült.
Szóval számos sikertelen startot produkáltam, sőt mi több, még megalkotottam egy új állatfajt, a gyalogernyőst, aki felmegy repülni a hegyre, aztán jól legyalogol. Na, ez voltam én.
No, de hogy fölöslegesen ne szaporítsam a szót, a kedvenc start balesetem az volt, amikor a rakoncátlan kis szuka ernyőm végig vonszolt a starthelyen. Ez azért vicces, mert 90 kiló vagyok. Szóval ahol az ernyő végig húzott, ott nem maradt fű és többet nem is fog nőni már.
Ez történt múlt szombaton is társunkkal. Csak ő az Újlaki starthelyen, a szokásostól eltérő helyen akart startolni. Hozzátenném, hogy gyakorlott ernyősről van szó, aki ritkán jön le a saját lában a hegyről. Hát most sem a saját lábán jött le...
Történt ugyanis, hogy a startja nem sikerült és bizony őt is elkezdte vonszolni az ernyő, mint engem néha. Igen ám, de ott sziklás a terep, gyalogolni sem olyan egyszerű történek, nemhogy futkározni egy rakoncátlan ernyővel az ember hátán, feje fölött, szeles időben.
Szegény sporttárs elesett, földre kényszerítette az ernyő, végül egy rossz helyezkedése után olyan rosszul lépett egy esést megelőzvén, hogy eltörött a lábszára.
Mivel a lábszár két csontból áll - legalábbis mifelénk - így mindkettő törött. Az ernyőre leparkolt egy fára, ő pedig egy párkányon várta, hogy történjen valami, mert ő már letudta a saját részét.
Mentők, láb sínbe, mentőhelikopter, tűzoltók (ki nem gyulladt a srác, nem kell aggódni, csak a mentésben segítette...), stb.
Szegény sporttársunk végül a tűzoltók segítségével jött le, de több, mint egy óráig tartott, míg lebénázták a tűzoltók...
Az indexen az jelent meg, hogy lezuhant (!!!!!!!) egy paplansikló sárkányos, de előtte sziklának csapódott és többszörös nyílt törései lettek...
Mondom mi nem igaz :
- nem zuhant le, mer fel sem szállt
- se paplan, se siklás, sárkány meg a közelben sem volt. Siklóernyős volt.
- zuhanás előtt nem csapódhatott sziklának, mert nem zuhant le, elesett felszállás közben
- többszörös nyílt törése nem volt, csak egyszeres
Ez igaz hír, csak nem a Szépvölgyi útra zuhant, hanem a mellette lévő erdőbe és tényleg lezuhant, egy fáról, mert fára mászott. Ernyő a közelében sem volt...
A sajtó szabadsága kicsit túl nagy mostanában, és ha ilyen pitinek számító hírekben hazudnak mint a vízfolyás, akkor mekkorákat hazudhatnak egy komolyabb hír esetében???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése