Tavaly szeptemberben történt ugyanis is kalandosra sikerült repülési kísérletem, amelyet akkor a klubtársaimmal osztottam meg. Nekik nagyon tetszett, ezért gondoltam ide is felteszem.
Akit nem érdekel a siklóernyőzés, az ne olvassa el, bár az igazat megvallva a történetben siklóernyőzés pont nem történt...
Szóval egy kis bevezető azoknak, akik nem ismerik a helyzetet. Néhány nevet megváltoztattam, ugyanis a történet szempontjából nincs jelentősége kik is ők, megbántani pedig végképp nem akartam őket.
Hely : Pilis starthely, Pilisszentkereszt és Pilisszántó között
Időpont : 2010. szeptember 23 késő délutánja
Szereplők :
- Béla a profi pilóta
- Géza a kamikaze repülőegyesület oktatója
- Ata, alias Bereznay Attila, oktatóm, akinek nagyon sokat köszönhetek
- Párduc, alias Winkler Tamás, szintén oktatóm, neki is sokkal tartozom
- Timi, Ata párja, klubtársam, növendéktársam, jóbarát
- (az) Orosz Ádám, ugyancsak klubtárs, növendéktárs, jóbarát
- Gerencsér Zsolt, ernyőtársam, növendéktársam, klubtársam, jóbarát, megminden
- Kitty - na ő megér egy külön misét, egyébként ő az én ernyőm. Azért Kitty, mert olyan, de olyan Hello Kitty rózsaszín, amilyet a világ még nem látott. Ráadásul újabban illatos is.
- csillagromboló, ő pedig egy Suzuki Grand Vitara terepjáró, Vincze Krisztián tulajdonát képezi, aki szintén klubtárs, nyíltnaptárs, növendéktárs, jóbarát és nem környezetkímélő
- "ma a Pilis adta" - Pilis starthelyre fújt a megfelelő szél, ezért ott lehetett jót repülni.
- "magas start" - jó magas hegyről indított repülés
- "starthely" - jól bevett szokás szerinti siklóernyőzésre alkalmas hegytető.
- "lecsúszás" - egyszerűen lesiklás a hegyről a leszállóba. Sikeres fel és leszállást feltételez!
- "hátratolatás" - erős szélben a siklóernyő hátrafelé ballag, habár a szélhez képest előre. Ez egy elég gáz helyzet, de sokszor megoldható. Mindenesetre nem kívánatos esemény repüléskor.
- "rotor" - a hegy szélárnyékos részén lévő turbulens zóna, ahol kiszámíthatatlan az ernyő viselkedése, éppen ezért tiltott repülési légtér és igen veszélyes is. Sok baleset okozója.
- "befázott" - nem a hőmérsékleti viszonyokról van szó, hanem siklóernyővel fára szállást jelent, ami ha nincs jól kivitelezve komoly balesetnek számít. Általában azért szerencsés kimenetelűek szoktak lenni.
- "wingover" - az ernyő jobbra-balra kormányzása, olyan módon, hogy a pilóta az ernyő fölé lendül a két oldalon és vissza. Magasság vesztésre használják. Látványos technika egyébként! Olyan csajozós...
- "fül csukás" - technika, mellyel az ernyő két szélét repülés közben 'behajtogatjuk', így kisebb a felülete, vagyis süllyednie kellene. Nem mindig van így... Ezzel a technikával szokás egyébként süllyedő manővert kezdeményezni, ha minél előbb szeretnénk lejjebb kerülni.
- "B-stall" - ez is egy süllyesztő technika, profi pilótáknak ajánlott, igen agresszív módszer a magasság vesztésére, ezzel szemben igen hatékony. A rosszul kivitelezett B-stall baleset forrása lehet, ezért is a profik kiváltsága ez.
- "PMR" - a siklóernyősök vóki-tókija. Rádió. Ezen beszélgetünk néha. Mondom néha!
- A siklóernyőt fékekkel (is) irányítjuk, amelyből kettő van. Jobb és bal. Oktatások alkalmával igen sokszor kiabál az oktató a növendéknek, hogy mikor melyik féket kell húznia. (Persze ott a rádió is, de azt alig használtjuk, a kiabálás meg jobb...) Ez általában a bal oldali legelőször (statisztikai átlag), és nem a növendék ügyességére vonatkozik. Velem is gyakran fordult elő, amikor Ata utánam üvöltött, hogy "BAL FÉÉÉÉK". Ráadásul Ata klubjának a neve is az, hogy Bal-fék. Ez volt a történet apropója. Jelenleg az MSE (ejtsd: emese) tagja vagyok.
"Bár nem vagyok Ata klubjának a tagja, de talán azért majd tiszteletbeli taggá avat a mai nap után (és talán én leszek az első siklóernyős Magyarországon, aki egyszerre két klub tagja).
Szóval, mint azt Ti is tudjátok, ma a Pilis adta. Ennek megfelelően leléptem a melóhelyről háromnegyed háromkor és téptem haza, összecuccolás és tűz Pilisszentkeresztre a buszmegállóba.
Alig találtam parkolóhelyet.
Timivel futottam össze, mesélte, hogy Ata már elindult, talán már fenn is van. Nosza, kaptam magam és sipirc felfelé.
Összeakadtam egy Béla nevű, nagyon tapasztalt siklóernyős társammal. Útközben elmagyarázta nekem, hogy az A vizsga, az csak elméleti vizsga, higgyem csak el, ő már csak tudja. Ha ehhez már van 10 magas startom is, akkor már B vizsgás lehetek! Hát ennek örültem, mert mint megtudtam, Béla már majdnem egy teljes éve sportol.
Miután tapasztalt öreg rókának számított, felfelé ő volt a túravezető.
Miután visszataláltunk a helyes ösvényre - mert az emlékezetem mégsem csalt, és tudtam merre kell menni -, néhány siklóernyőssel is találkoztunk felfelé menet. Nem is értették, hogy Béla és én miért abból az irányból tértünk rá az ösvényre, de nem is részleteztük.
A starthelyre úgy érkeztem meg 5 után nem sokkal, hogy egyetlen száraz pulóverem volt a zsákban, de miután átfújt a szél rajta, nem sokat ért.
Az MSE klubtársaim olyan szerencsések voltak, hogy ők már a levegőben voltak, a kevésbé szerencsések meg már leszálltak. (az) Orosz Ádámmal csak rádión beszéltem, ott lebegett a starthely körül, ha jól tévedek, ő végül 4 órát szellőztette a cuccot.
Számomra idegen siklóernyősökkel volt tele a hegy, köztük egy oktató, akit még anno Epölön láttam. Géza. Talán Gyenesdiás, de nem vagyok biztos benne.
Egyetlen ismerősöm Béla már felszállt, kisvártatva hátratolatott, és a rotorban befázott. Hiába, a rutin, az rutin.
Mikor már minden hiper profi elstartolt, gondoltam majd ő kicsit koordinál, és akkor lecsúszhatok én is. A koordináció abból állt, hogy mondta, hogy mehetek.
Az első startom nem sikerült, mert felkapott a feljövő ernyő szépen és onnantól már nem voltunk jóban Kittyvel.
Másodszor a kis ribi fára mászott, így Géza kedvesen megkérdezte, hogy ugye le tudom szedni.
Majd elstartolt, kisvártatva a barátja is. (Volt "juhúúú", meg minden, aztán még wingover is.)
Kénytelen voltam felmászni a fára, mert Kitty jól érezte ott magát, egyem a zúzáját. Miközben édes anyjára tettem célzásokat, hogy mivel is tölthetné szabadidejét, kénytelen voltam kicsit megritkítani a fát. Miután leestem a fáról, megpróbáltam kibogozni a zsinórokat, de addigra már olyan fáradt voltam, hogy jobbnak láttam inkább összecsomagolni. Természetesen addigra már jégkockát tudtam volna köpni, úgy átfagytam a vizesre izzadt cuccomban. Kitty is leizzadt, mire leküzdöttem a makacs kis hisztis picsát a fáról. (Ezek a nők... Csak a baj van velük folyton)
Így aztán vizesen összecsomagoltam. (Hogy mégis miként jutott nekem egy nőstény ernyő... hát az is megér egy misét. Még Gerencsér Zsolt is átment rajta...)
Már a kutya sem volt a hegyen. Csak a Hold világított, a leszállóban kielégült siklóernyősök hajtogatták hártyás szárnyaikat, és egyetlen ernyő próbált fül csukva és emelkedve leszállni, ha jól láttam, a B-stall segített neki a kora esti ezüstös holdfényben. A tücskökbe már belefagyott a cirip.
Már elmúlt 7 óra is, amikor végre elindultam lefelé a hegyről a leszállóba, természetesen gyalog. Hol a rádióm LED-es lámpájával, hol pedig a Nokiámmal világítottam meg az ösvényt.
Útközben Párduc próbált vigasztalni, de végül én vigasztaltam, hogy ne aggódjon, leérek egyben, ha ezt sem tudom megoldani, akkor megérdemlem, hogy a vérfarkasok széttépjenek az erdőben.
(Hja, és el ne higgyétek, hogy van olyan, hogy az erdő tündére... Na, az nincs. Nekem elhihetitek!).
Közben unalmamban rádiózgattam a PMR átjátszón, egy kedves emberrel beszéltem Polgárdiból, egy budakalászi srácot is elkaptam az éterben, végül egy pestszentlőrinci kolléga biztatott, hogy majd csak leérek, beszéljek hozzájuk nyugodtan. Ők voltak a társaságom, míg leértem.
Mellettem a susnyásban valami rohadt nagy dög vágtatott, mert vízszintbe állította a bokrokat, ettől úgy beszartam, hogy megkettőztem a lépteimet, bár akkor már majdnem a leszállóban voltam.
Előtte nem sokkal a mobil fényében egy alak rajzolódott ki, egy fickó volt, belenézett a fénybe, halkan köszönt és továbbment. Éppen Párduccal beszéltem telefonon. Szerintem ha nem telefonálok, akkor ott helyben lefosom a bokám. A céges mobillal világítottam, a másik kezemben meg Párduccal beszéltem a saját mobilomról.
Hát mit mondhatnék. Megfordultam párszor a sötét erdőben. Amikor például az a dög lefektetett pár bokrot mellettem, odavilágítottam, de semmit sem láttam, mintha kísértet járt volna ott. Na, akkor megint megrántottam a bokámat, ugyanúgy a jobbat, mint a múltkor. (Így lett a jobb rosszabb)
Negyed kilenckor értem le a buszmegállóba, csak a Mazda állt ott, meg egy busz. Felhívtam Párducot, hogy leértem, nyugi.
Igen ám, de kevesebb, mint 5 perc kellett, hogy rájöjjek miért nem parkolt oda senki. Azért, mert ott egy árok volt. A jobb első kerék így nem érte a földet, difi zár meg csak Krisztián csillagrombolójában van, ergó Jani nem megy sehová...
Gondoltam majd a buszos segít. Elindultam felé, de amikor már majdnem ott voltam, a busz gyorsan elindult. Mondjuk én is megijedtem volna éjjel egy kopasz nagydarab izzadt bödüs csókától, akin ujjatlan fekete kesztyű van... Szerencse, hogy nem arrafelé van a Kék Osztriga bár... Aszongyák...
Szerencsére Párduc ismert arrafelé egy felszállító fickót, aki ott lakott a közelben, így aztán pikk-pakk kihúzott. Párducnak ezúton is ezer köszönet!
Itthon azután megmértem, majdnem 3 kilóval lett nehezebb a felszerelésem, mert a beülő, az ernyő, de még a hodzsák is nedves lett. Az pedig testvérek között is majdnem 3 liter víz... A fene se gondolná.
Ja, meg mind a két sarkamat véresre dörzsölte a bakancs, csak hogy jó legyen nekem.
Ata? Lehetek tiszteletbeli tag? Igazi balfék vagyok! :):):)
Ja, és nem repültem. :)"
Nos, ennyi a történet, de a teljesség kedvéért úgy érzem értekeznem kell Kittyről is. De ő majd egy következő bejegyzésben szerepel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése